Az első kihívások

Amikor André Citroën 1919-ben piacra dobja a nevével fémjelzett első autókat, már a sorozatgyártás és az autógyártás újfajta koncepciójának elkötelezettje. A fiatalember 1900-ban szerez diplomát a Műszaki Főiskolán, majd a katonai szolgálat letöltése után 1902-ben kezd vállalkozásba.Szabadalmaztatja egyik találmányát, melyet Lengyelországban dolgozott ki, s mely olyan fogaskerék áttétel gyártását teszi lehetővé, melynek fogai V alakúak.Ennek a megoldásnak rengeteg előnye van: pl. hatékonyabb erőátvitel, csendes, gördülékeny működés. A fogaskerék áttétel fogainak különleges alakja szolgált mintául a jól ismert embléma megalkotásához, mely minden Citroën autón ott díszeleg. 1907-ben a fiatal gyáriparos hatalmas kihívással találja magát szemben: kinevezik a párizsi Mors cég élére, ahol feladata az összeomlás szélén álló cég talpra állítása lesz. Szervezőkészsége és hatékony munkája csodákat művel. Néhány év leforgása alatta Mors cég visszanyeri vevőkörét, a kiadásai megtérülnek, s lassan újra nyereségessé válik. Alig hét év leforgása alatt a Mors autók gyártása a tizennyolcszorosára növekszik.
 
 
A sorozatgyártás

1914-ben megkezdődik az első világháború, és André Citroënt a tüzérezredbe vezénylik.A fronton hamar rájön,hogy a francia hadsereg muníciókészlete jócskán elmarad az ellenséges készletek mellett.E problémára Citroën attól az új gyártási metódustól remél megoldást, melyet még 1912-ben, az Egyesült Államokban, Henry Ford gyárainak látogatása során volt alkalma megismerni.Elképzelése szerint ezzel a módszerrel,már
kezdetben is legalább napi 10000 lövedéket gyárthatnának. 1915-ben, egyik eltávozása alkalmával minden követ megmozgat, hogy kapcsolatba kerüljön az illetékes hatóságokkal, és meggyőzze őket arról, hogy támogassák egy lőszergyár felállításában. 1917-ben, a tervei alapján 4 hónap alatt felépített Javel-beli gyár termelése szinte folyamatosan meghaladja a megdöbbentő napi 50000 darabot. Mihelyt a háború kimenetele kezd körvonalazódni, André Citroën már azon töri a fejét, miként alakíthatná át lőszergyárát autógyárrá. Henry Ford példáját követve egyedi népautó gyártására vállalkozik. Mivel az első világháború előtt főként alvázas, karosszéria és gumiabroncs nélküli autók tették ki a kínálatot, André Citroën igazi forradalmat teremt a 10 lóerős A Típussal, melyet immáron sorozatban, szalagon gyártanak, és karosszériával, négy darab gumiabronccsal felszerelt sajtolt lemez keréktárcsával, egy pótkerékkel, két fényszóróval, valamint elektromos önindítóval is ellátnak. Az új termék sikere láttán a többi franciaországi autógyáros is kénytelen követni az újításokat. Új modellek gördülnek le a szalagról, további újításokkal, pl. az 1921-es autószalonon bemutatásra került 5 CV (ismertebb nevén Lóhere), amely az első igazán sorozatgyártásban készülő népautó volt.
 
 
Haszongépjárművek: a Citroën legfőbb szerepe

A 10 CV A Típus 1919-es piacra dobásakor André Citroën roppant előrelátó módon egy "szállító autónak" keresztelt modellt is kilátásba helyez. A haszongépjárművek iránti jelentős igény tudatában elszántan dolgozik ezek kifejlesztésén. 1939-ben a TUB, majd az 1948-től egészen 1981-ig gyártott H Típus ad életet a modern, könnyű haszongépjárművek kategóriájának, melyet elsőkerék hajtás, tiszta acél, önhordó karosszéria, alacsony rakodóküszöbű plató, oldalsó tolóajtó, könnyen elérhető raktér, és előbbre tolt vezetőülés jellemeznek. Ezt a fajta kialakítást, melyet még ma is mindenütt alkalmaznak az autógyártásban, Citroën vezette be, miközben konkurensei - a hasznos terhelhetőség megnövelése tekintetében - csupán a személyautók alvázának megerősítésében gondolkoztak.
 
 
A csendes motor

A csendes "Moteur Flottant" motort, melyet manapság a világon mindenütt alkalmaznak, amerikai mérnökök alkották meg 1932 áprilisában, francia kutatók munkája nyomán. A találmány lényege, hogy a motort gumi tartóelemekre rögzítik, hogy az általa keltett rezgések ne terjedjenek tovább az alvázra és az autó többi részére.Az újítás nyújtotta kényelem és előnyök tudatában a Javel csapata megvásárolja az európai gyártás kizárólagos jogát.
1932 októberében a Párizsi Világkiállításon a C 4 és C 6 típusok helyét a 8-as, a 10-es és a 15-ös modellek veszik át. A Rosalie-nak keresztelt modellek számos nemzetközi rekordot döntenek meg a Linas-Montlhéry versenypályán. Amikor a francia autógyártás kezdi megérezni a harmincas évek elején Amerikát sújtó gazdasági válság első következményeit, André Citroën öt hónap alatt, 1933. márciusa és júliusa között - a gyártás megszakítása nélkül - képes átszervezni a javeli autógyárat.Ezt követően egy olyan autó tanulmányozásába kezd, mely mérföldkőnek számít az autógyártás történetében, és amely átsegíti gyárát a válságon. Sajnos azonban André Citroën túl optimistának bizonyul. Noha az első Traction Avant áprilisban kigördül a gyárból, 1935. elején le kell mondania gyára vezetéséről. Meggyötörten, a folytonos küzdelemtől fáradtan, 1935. július 3-án, 57 éves korában kihuny élete lángja. Az állandóan a jövő felé forduló, kifogyhatatlan fantáziájú, különleges alkotóképességű André Citroën korán felismerte, hogy az autó igen hamar a munka és a szabadság mindenki által hozzáférhető eszköze lesz, s maga is aktívan hozzájárult ehhez a fejlődéshez.
 
 
A Traction Avant

A vállalat igazgatását Pierre Michelin és Pierre Boulanger, Edouard Michelin második fia valamint bizalmasa veszik át. Ők Clermont-Ferrand városából siettek még 1934-ben André Citroën segítségére, hogy megmentsék vállalatát. Citroëntől egy csodálatos ékszeres dobozt kaptak örökül: a javeli gyárat, és vele együtt a gyémántot, melyet a csupa üveg, acél és beton katedrális rejteget: a Traction Avant.De a gyémánt még csiszolatlan. Még
finoman meg kell dolgozni, és csiszolni, hogy azzal a fénnyel ragyogjon, melyet egyelőre csak sejtetni engedett. Sok-sok áldozat árán, de 1937-től a Citroën márka újra felzárkózik a vezető autógyártók közé. A Traction legenda már úton van. 1937 végén, Pierre Michelin halálos kimenetelű balesete ellenére, a vállalat jövője sikerekkel és új modellek terveivel bíztat. 1938-ban megszületik a 15 CV modell, az utak királynője, majd 1939-ben a TUB típusú haszonjármű. Ugyanebben az évben került volna forgalomba a 2 CV modell, de a második világháború kitörése arra kényszeríti a javeli gyárat, hogy lemondjon álmáról, a kis népautóról, mely már majdnem elkészült. Az idő a hadászati megrendeléseknek kedvez. Ám a háború kezdeti napjait felváltják a véres hadjárat és a tömeges menekülés szomorú napjai, majd a német megszállás.A felszabadulást követően a Citroën az amerikai kamionok motorjait javítja, és lassacskán újraindítja gyárait. Az első "szabad" Citroën emblémával ellátott autók a francia csapatoknak és a hatóságoknak készültek, melyeknek nagy szükségük volt rájuk az ország újjáépítésénél.
 
 
Traction Avant, az évszázad autója

1934-ben, amikor az autókat alvázra erősített, lemezzel borított, fa szerkezetű karosszériával szerelik, melyre közvetlenül csavarozzák rá a motort, s melynek a merev tengelyre rögzített kerekeit bowdenek vagy rudazat segítségével fékezik, André Citroën megalkotja a modern autót, olyannak, mint amilyennek még most, az évszázad végén is gyártják. Azon felül, hogy első kerék meghajtású, a Traction Avant tiszta acél, önhordó karosszériával, Silentbloc-ra szerelt motorral, független első és hátsókerék felfüggesztéssel rendelkezik, nem is beszélve a megfelelő tömegeloszlásról és a karosszéria mentén és alatt kialakított remek levegőáramlásról. Melyik nagy gyártó melyik modelljének nem felel meg az előbbi leírás? Be kell ismerni, hogy a Citroën Traction Avant a világ összes autógyártója számára kijelölte a követendő utat.
 
 
A baby-boom és a 2 CV

A tervezőmérnökök - a megszállók szigorú tilalma ellenére - titokban újra tanulmányozni kezdik a 2 CV modellt, és megalkotják a TUB teherautó utódját is: a H Típust. A háborút követő ínséges időszakban azonban a nyersanyagvásárlások terén megszorítások lépnek életbe Franciaországban, ami súlyosan hátráltatja a két új modell piacra dobását.Miután 1945-ben újra gyártani kezdik a 11 BL, majd 1946-ban a 15 Six és 11 B modelleket, 1948-ban eladják az első H típusú modellt, majd 1949-ben az első 2 CV-t is. Pierre Boulanger, aki személyesen kíséri figyelemmel a tervezőiroda minden munkáját, baleset áldozata lesz, alig egy hónappal azután, hogy az 1950-es Párizsi Világkiállításon bemutatják a 2 CV kisteherautó prototípusát.
 
 
Kacsa mese

A "Kacsa" 41 éve tartó története különleges eseményekben, távolsági versenyekben és rekordokban mérhető... Legfőbb jellemzője, hogy vásárlóinak mindig azt nyújtotta, amire éppen szükségük volt. Így hol vidéki, hol városi autóvá, hol bútorszállító, hol kiránduló autóvá, hol családi, hol fiatalok és fiatal házaspárok olcsó autójává, hol meg kontinenseket átszelő túraautóvá változott... Ráadásul a 2 CV más típusoknak és áruszállító modelleknek is alapul szolgált. A Kacsa az anyaország határain kívül Franciaországot szimbolizálja, és vitathatatlanul megérdemli "a francia autógyártás történelmi emlékműve" címet.
 
 
És akkor jött a DS...

A Citroën cég irányítását ezután Robert Puiseux, Edouard Michelin veje veszi át, aki új lendületet ad azon autó kidolgozásának, mely a Traction Avant örökébe lép. Ennek fényében mutatják be a DS modellt az 1955-ös Párizsi Világkiállításon. Az új Citroën, melyre már évek óta vár a közönség, és ami a legnagyobb titokban készül el, forradalmi vonalaival és kialakításával, fékrásegítős első tárcsafékével, szervokormányával, félautomata
sebességváltójával mindenkit meglep. Háromnegyed óra leforgása alatt 749 megrendelést vesznek fel a standon. A nap végére több mint 12 000 autót adnak el. A 15 Six típus utolsó változatainak hátsó tengelyén már kipróbált hidropneumatikus felfüggesztés, kényelemmel és hatékonyságával kápráztatja el a közönséget. Ez az a típus, mely megmenti de Gaulle tábornok életét a Petit-Clamart merényletben, amikor is, annak ellenére, hogy az egyik gumi kidurran, az elnöki DS sofőrje meg tudja tartani uralmát a kocsi felett, és ezzel megmenti utasát a terroristák golyóitól. A francia államférfi, aki a második világháborús londoni száműzetése után lelkes Citroën rajongó lett, mindig is nagyra értékelte a Traction, majd a DS típust is.
 
 
Hidropneumatika és aerodinamika

A hetvenes években a Citroën tovább halad a már kitaposott úton, és Dyane, Méhari valamint Ami 8 modelljeivel folytatja a 2 CV-ből kialakított modellek gyártását, melyet 1961-ben kezdett el az Ami 6 típussal. 1970-ben egy coupé-val rukkol elő, melynek merész vonalai példaértékűvé válnak. Hat hengeres Meserati V motorjával, hidropneumatikus felfüggesztésével, négy tárcsafékével és speciális szervokormányával a híres SM modell lehetővé teszi, hogy a nagy szériában gyártott autó vezetője több mint 200 km/h-s sebességgel száguldjon. Ugyanebben az évben megjelenik a piacon a GS típus is, a közepes családi limuzin. Az előző típushoz hasonlóan ez is hidropneumatikus felfüggesztésű, és a világ legaerodinamikusabb szériakivitelben gyártott autója. A megfigyelők nem tévednek, merthogy ugyanebben az évben nyolc nemzetközi díjat ítélnek oda neki, köztük a Művészeti és Ipari Nagydíjat, az európai Év Autója díjat, a nagy-britanniai Év Autója valamint a Style Auto Award díjat.
 
 
Az X modellek kora

1974-ben a Citroën társul a Peugeot-val, és csatlakozik a PSA csoporthoz. A DS modellt a CX modell váltja fel. A javeli csapat ismét hozzáértéséről és tehetségéről ad tanúbizonyságot.Az új Citroën limuzin kiváló kidolgzottságát egész Európában elismerik, amit az is bizonyít, hogy megkapja az Év Autója díjat, a Style Auto Award és a Biztonság díját. Az 1974-es olajválság azonban nem kíméli a Citroënt sem: a krízis nyomán át kell gondolnia a gyártást. A
gazdasági szempontokat figyelembe véve a következő évben leállítják az SM, valamint az 1973-ban piacra dobott, forgófejes befecskendezővel szerelt GS modellek gyártását. A Peugeot készleteiből merítve, 1976-ban és 1978-ban megjelennek az új modellek, az LN és a Visa. Az 1979-es év végére rengeteg átalakításon átesett GS típus a GSA modellben él tovább, melynek helyét az 1982-es Párizsi Világkiállításon a BX modell veszi át.Ezzel az új középkategóriás limuzinnal a Citroën cég elhagyja a javeli bölcsőt és Neuilly-be költözik, ahol már rendelkezik a megfelelő arzenállal ahhoz, hogy hozzákezdjen a szükséges fejlesztésekhez. Az évek során, a hidropneumatikus rugózású, kitűnő vezetési és dinamikai tulajdonságokkal rendelkező BX modellt számos változat követi. Sorban jelennek meg a levegőbefúvásos Diesel motorral szerelt típus, a kombi változatok, a 16 szelepes Gti típus, a négykerék meghajtású modell, a turbókompresszoros Diesel motorral, majd az automata sebességváltóval szerelt típusok. Mégis a BX Sport érinti meg leginkább a közönséget átalakított karosszériájával és 195 km/h-t meghaladó sebességével... Több, mint tíz év után a CX vonal megújul és CX 2. széria néven él tovább.A következő évben, az 1986-os Párizsi Világkiállításon megjelenik az AX modell, amely a három és öt ajtós, Diesel és benzinüzemű valamint a két és négykerék meghajtású modellek között, mint kiváló, könnyű, gazdaságos kisautó mutatkozik be, s az LNA és Visa típusok helyébe lép. A Citroën ezt a modellt szemelte ki a 2 CV leváltására, melynek karrierje ugyanakkor töretlenül folytatódik.
 
 
Intelligens felfüggesztés

Az 1989 tavaszán bemutatott XM, mely az CX helyét hivatott elfoglalni, elnyeri Az Év Autója címet. Hidroaktív felfüggesztéssel dicsekedhet, mely az első valóban intelligens, sorozatban gyártott autón megjelenő, hidropneumatikus felfüggesztés. 1991-től kombi kiszerelésben is gyártott Citroën luxus modelleket benzinüzemű és Diesel motorokkal is forgalomba hozzák, melyek csúcsa az 1990-ben megjelent hat hengeres, 24 szelepes, 200 lóerős V motor.1991-ben a ZX modellel a Citroën újra a rá kezdettől fogva oly jellemző alkotói tehetségéről tesz tanúbizonyságot. A klasszikus felfüggesztésű, középkategóriás új autót önszabályzós hátsó tengellyel szerelik, mely riválisainál sokkal jobb úttartást biztosít. A ZX elsősorban európai piacra készült, háromajtós, ötajtós, valamint kombi változatban.
 
 
Gázból és folyadékból

A DS modell, ez a valódi guruló műalkotás, az 1955-ös Párizsi Világkiállításon való bemutatkozásakor fordulópontot jelent mind az autógyártás, mind a Citroën történetében, melyet egészen addig a 2 CV és a Traction Avant modellek határoztak meg. A rugózást, a tengelykapcsolást, a sebességváltást, és a fékezést vezérlő hidraulikus rendszer összetett szerkezete hosszú évekig az autószerelők rémálma volt. De megérte a fáradságot, mert ugyanennek a hidropneumatikus felfüggesztésnek köszönhetik sikerüket a GS, a CX és a BX modellek, manapság pedig az elektronikához és az informatikához kapcsolódva ez a megoldás ruházza fel páratlan menettulajdonságokkal a Xantia és Xm modelleket.
 
 
Teljes körű új kínálat

1994. nyarán, a Citroën kínálat baráti és családi autóval bővült egyszerre, az egyterű Evasionnal, mely az egyik legátgondoltabb belső kialakítással büszkélkedhet.1995-ben a Citroën a kiskategóriás kínálatát a Saxoval bővíti, mely egy sokoldalú autó, melynek felszereltségére, kényelmes kialakítására és passzív biztonsági összetevőire különös gondot fordítottak, hogy egy középkategóriás limuzinhoz méltó tulajdonságokkal ruházzák fel.1996. tavaszán, a Citroën, a Berlingoval új fogalmat alkot: egyszerre könnyű kishaszongépjármű és tágas családi autó, világos, barátságos, öt felnőtt számara is elegendő ülőhellyel és hatalmas csomagtérrel.
 
 
Citroën, ma, holnap

A XX. század alkonyán, a Citroën, a legfiatalabb nagy francia autógyár már készen áll, hogy határozott lépésekkel vágjon neki a következő évezrednek. A mintegy 10.000 kirendeltségén keresztül az egész világon jelen lévő márka eladásainak 70%-át az export teszi ki. Nemzetközi térfoglalása mára aligha vitatható. Ennek megvalósításhoz a Citroën jelenleg olyan személyautó és könnyű haszongépjármű kínálattal rendelkezik, mint még soha: a
személyautók kategóriájában a Saxo, a Xsara, a Xantia, az Xm, az Evasion és a Berlingo, a vállalati és könnyű haszongépjárművek kategóriájában a C15, Berlingo a Jumpy és a Jumper képviselik a Citroënt az autópiacon. Az 1999-es év végén a kínálat a Xsara Picassóval bővül majd, mely egy olyan új kialakítású autó, ami a limuzin eleganciáját és dinamizmusát az egyterű variálhatóságával ötvözi. Az újítás a Citroën arculat egyik alapköve.

Ma sokkal inkább, mint valaha, rányomja bélyegét a kínálatra, a technológiára, a kereskedelmi politikára és a vásárlóknak nyújtott szolgáltatásokra. Az újítás valódi előnyt kell, hogy jelentsen a vásárlóknak, a Citroënnek pedig igazi hasznot a konkurenciával szemben. Ennek jegyében mutatta be a Citroën 1998-ban a Xantia Hdi (High Pressure Direct Injection) modellt, amely az első francia, nagynyomású közvetlen befecskendezésű "common rail" Diesel motorral szerelt típus, amely a kellemes vezetési tulajdonságokat a környezetvédelemmel ötvözi, amire a Citroën hatalmas figyelmet fordít. Erről tanúskodnak az elektromos, és a négy kettős üzemeltetésű benzin/GPL modellek: a Saxo, a Xsara, a Xantia és a Berlingo, akárcsak a Dynalto és Dynavolt kutatási programok.

Az 1998-ban bemutatott Xsara Dynaltót egy egybeépített generátor-önindító műszerrel szerelik, ami optimalizálja a motor működését, csökkenti a tüzelőanyag fogyasztást és ebből adódóan a környezetszennyező anyagok kibocsátását. A Saxo Electrique-ből kifejlesztett Saxo Dynvolt modellt egy olyan kiegészítő motorral szerelik, ami energiával látja el az elektromos motort. Ez az új alkatrész 340 km-es önállóságot engedélyez, városi vezetésnél megszünteti a szennyezőanyag kibocsátást, a CO2 kibocsátást pedig harmadára csökkenti. Az 1998-ban bemutatott Xm Multimédia és Xsara Auto PC modellek informatikai újításokról tanúskodnak. Az Xm Multimédia egy navigációs rendszert és, a hátul utazók számára, egy monitort foglal magában, mely egy beépített számítógép segítségével Internetes hozzáférést is lehetővé tesz. A Xsara Auto PC egy hangfelismerő program segítségével végrehajtja a vezető szóbeli utasításait és egy beszélő rendszer révén tájékoztatja is. A vezető így kezét a volánon, szemét pedig az úton tartja miközben lekérdezi a rendszert. Végül pedig, hűen újító hagyományaihoz, a Citroen megalkotta és a legutóbbi Világkiállításon bemutatta a C3 modellt, mely egy szép, praktikus, biztonságos, gazdaságos "alap autó", és egy rendkívül sokoldalú kutatás gyümölcse.

Így a Citroën nem csak egy gazdag történelemmel rendelkező nagy márka. A Citroën ma mindenek előtt egy egyszerűségre törekvő márka, mely a jövőbe tekint és életerejét és kreativitását a vásárlók szolgálatába állítja.
 
 
Tout Acier

Az 1924-es Világkiállításon a Citroën cég, új, B 10 Tout Acier modelljével forradalmasítja az amerikai Budd társaság által kidolgozott karosszériagyártási metódust, melyet a tengerentúli gyártók nem mertek bevezetni, mert túl modernnek találtak. Valójában akkoriban az autók karosszériáját egy faváz alkotta, melyre utólag szögezték fel a lemez borítóelemeket. André Citroën jövőbe mutató elgondolásának köszönhetően fémvázra hegesztik a karosszériát. Az újítások területén az évek során a Citroën modellek mindig követendő példával jártak elöl. Megjelentek a B 12, B 14, majd a C 4 és a C6-os négy illetve hat hengeres motorral szerelt változatok.
 
 
A világ útjain

1920. októberében André Citroën részt vesz három, a nehéz terepen való közlekedést is lehetővé tevő hátsó meghajtóval szerelt, 10 CV A Típusú gépkocsijának bemutatóján. A műszer hatékonyságától elragadtatott javeli csapat megszerzi a találmány kizárólagos szabadalmi jogát (melyet eredetileg a cár farkas vadászataihoz használt autókhoz terveztek). 1922. december 22-én, öt darab B2-es terepjáró autó indul útnak Touggourt-ból,
hogy átszeljék a Szaharát.Húsz nappal később, 3200 kilométer megtétele után elérik Tombouctou városát. A nagy visszhangot kiváltó sikeren felbuzdulva, André Citroën, aki szeretné a hadsereg, a hatóságok és a vállalatok figyelmét új autója felé fordítani, újabb expedíciót indít útjára, mely az afrikai kontinenst észak-déli irányban szeli át. A "Fekete Körutazásnak" keresztelt új kalandhoz nyolc Citroën lánctalpas állt rajthoz, hogy sivatagokon, szavannákon, mocsarakon, folyókon és trópusi erdőkön keljenek át alig 232 nap alatt. A küldetés sikerén felbuzdulva André Citroën 1931-ben harmadszor és utoljára belevág egy újabb expedícióba, mely világszerte ismertté teszi a Citroën márkát, s amelynek útja azon a híres selyemúton vezet, mely egykor Kínába vezette Marco Polót.A hetvenes évek elején a 2 CV típus a "Sárga Körutazás" Párizs-Kabul-Párizs, valamint Párizs-Persépolis-Párizs távolsági versenyére, majd a "Fekete Körutazás" afrikai távolsági versenyére csábítja a francia és európai fiatalokat.A Citroën nem feledkezett meg a fiatal amatőr versenyzőknek gondosan kialakított útvonalakról. A Sárkány Akció sikerét követően, melynek keretében 100 AX típusú gépkocsival 140 európai fiatalt autózott Hong Kong-ból Pekingbe, 1997-ben a Citroën nem tud ellenállni a kísértésnek és elindítja a Berlingo távolsági versenyt Párizs és Moszkva között, Samarkandon át. Az 1997-es Master Ralival párhuzamosan megrendezésre került expedíció, melyen 138 Berlingoval összesen 230 európai fiatal vesz részt, lehetővé teszi számukra, hogy Moszkvában a Vörös téren részt vegyenek a ZX Rallye Raid történelmi hármasának, Ari Vatanen (Fred Gallagher-rel a fedélzeten), Pierre Lartigue (Michel Périn-nel) és Philippe Wambergue (Gilles Picard-ral egy csapatban) versenyén. A távolsági és rai versenyek tehát mélyen gyökereznek a Citroën történetében.
 
 
A Citroën verhetetlen

A Citroën hivatalosan először a DS modellel nevezett be rali versenyre, melynek különleges hidro-pneumatikus felfüggesztése - a legszélsőségesebb időjárási- és útviszonyok között is - csodákra volt képes. A DS-t az SM modell követte, majd a hetvenes években a CX modell is rajthoz állt, mely a Párizs-Dakar ralin hívta fel magára a figyelmet.1990-től 1997-ig ZX Rallye Raid modelljeivel a Citroën birtokolta a Világ Rali Kupát,
úgy, hogy ez idő alatt a gyártók versenyében ötször végzett az élen.1997-ben Patrick Magaud, egy Saxo Kit Car volánja mögött a Francia Rali Bajnokság második helyét szerezte meg (csapattársai Guylene Brun és Michel Périn voltak).A Xsara Kit Car 1998-ban egyszerre nyerte el a francia és a spanyol bajnoki címet. A franciaországi versengésben Philippe Bugalski végzett az élen (Jean-Paul Chiaroni mellett), a spanyol bajnoki címet pedig a Jesus Puras - Carlos Del Barrio páros szerezte meg.Az 1998-as Európai Ralikrossz Bajnokságot Kenneth Hansen nyerte egy Xsarával. Jean-Luc Pailler hetedik francia ralikrossz bajnoki címét egy Xantiával szerezte meg. Marc Amourette megosztott első helyen végzett a Saxo Kit Car fedélzetén, míg Sylvain Poulard a Francia Ralikrossz bajnokság ezüstérmese lett. A Citroën egyszerűen verhetetlen!!!
 
 
Reklám és kommunikáció

André Citroën, akit szinte a modern értelemben vett reklám és üzleti kommunikáció kitalálójának tekinthetünk, 1919 és 1934 között minden rendelkezésére álló eszközzel igyekezett megszilárdítani a márka és termékei hírnevét. Így láttak napvilágot a Citroën hirdető táblák, a Citroën márkájú közlekedési eszközök és taxik, a Citroën biztosítások, a Citroën matchboxok, ennek keretében valósult meg az Eiffel torony kivilágítása, nyílt meg a legnagyobb európai márkakereskedés Párizsban, s került sor olyan eseményekre, mint pl. a Citroën név felírása a párizsi égboltra 1922-ben, vagy éppen Charles A. Lindbergh Javel-ben tett gyárlátogatása, alig néhány nappal az Atlanti Óceán átrepülése után. A Citroën márka megalkotója, aki ezen a téren is jócskán megelőzte korát, gyakran követendő, néha kifejezetten másolandó példaként áll a kommunikációs és kereskedelmi szakemberek előtt. Vajon a véletlen műve lenne, hogy a Citroën márkájú autókat gyűjtik legtöbben az egész világon? A legújabb reklám hadjáratok, melyek a világ leghíresebb topmodelljeit mozgósítják, hogy megfelelő hangsúlyt kapjanak a termékek értékei, remekül beleillenek a Citroën tradícióba, melyet a kreativitás és a merészség jellemez.
 
 

(Vissza) 


© Copyright Auto-Largo Kft. 2009 - Jogi nyilatkozat